Figeczky Emese



+36 70 625 2532

emesejoga@gmail.com

Jóga órarend

Várlak szeretettel az alábbi időpontokban:

Szerda: 17:15 – 18:15

Csütörtök: 17:15 – 18:15

“Amikor a kitartás szokássá válik, érettség és világosság követi. ” B.K.S. Iyengar

​Nyíregyházán születtem, jelenleg Budapesten élek. Körül belül egy évtizeddel ezelőtt találkoztam először a jógával. Jött egy betegség, ami rávett arra, hogy megváltoztassam az életem, ha gyógyszer nélkül akarok élni. Ekkor nyílt ki a tudatom a jóga irányában. Évekig kerülgettük egymást, hol rendszeresen jelen volt az  életemben hol nem. Olvastam jógával kapcsolatos könyveket, eljártam jóga órára, de valami még hiányzott. Hullámzó volt a “kapcsolatunk”. Ma erre azt mondom, nem voltam még kész rá. 2015 tavaszán jött egy fordulat. Nem tudom minek a hatására, de beiratkoztam egy jóga iskolába, ahol egy évet tanultam. Rengeteg új ismeret, információ, élmény, barátok és hihetetlen változások jöttek az életembe. Tradicionális – és Gerincterápiás jógaoktató lettem.  ​2015 szeptemberében kezdtem Gerincterápiás órákat tartani. Kezdetben nem hittem, hogy ez rajtam kívül másnak is jó élményeket okoz. A pozitív visszajelzések óriási hatással voltak rám, hihetetlen érzés volt. Mások is élvezik az óráimat és mikor elmesélik, milyen jó hatással van az életükre, az valami felemelő érzés.

Aki eljön hozzám jógázni, az 60 percre kikapcsolódik a hétköznapok problémáiból, ellazul, feltöltődik és újult erővel tudja folytatni a napját. Az óráimon kezdő szintű Hatha jógát gyakorlunk, melyre bármikor lehet  csatlakozni, nem számít hány éves vagy és az sem,ha nem jógáztál még soha. Szívügyem a gerincterápiás jóga,így az órák középpontjában a gerinc és a törzsizomzat erősítése van. Sajnos a sok ülő munka és a sok állás is igénybe veszi gerincünket.

Az órák hatására erősödni fog testünk vázizomzata és a gerinc menti izomzat. Javulni fog a testtartás, a kiállás és ezzel nő az önbizalom. Megoldást jelent ez a fajta mozgás a gerincferdülés és a gerincsérv problémáira is. A hátizomzat erősödésével szépen helyrehozhatók ezek az elváltozások.Mindezek mellett a jóga jótékonyan hat a lelkünkre is. Kiegyensúlyoz, harmóniát hoz az életünkbe és nagyon jól feloldja a bennünk lerakódott feszültséget.

Várlak szeretettel jógaórámon, hogy te is megtapasztalhasd a jóga jótékony hatásait.

Namaste

Szeretném még kiemelni a jóga és a sport együttes jótékony hatását. Mindfajta sportnak elengedhetetlen része a rendszeres nyújtás és a mentális erőnlét kifejlesztése. A jóga segítséget tud nyújtani az ászanák rendszeres gyakorlásával a sportteljesítmény növelésében, a mentális és a fizikai állóképesség javításában.

Személyes tapasztalataim a jógával:Testileg és lelkileg sokkal erősebbé váltam, mióta a jóga része az életemnek. Erőt ad, magabiztosságot, önbizalmat, alázatot, tiszteletet mások és önmagam iránt és elfogadást. Mindez magával hoz egy másfajta szemléletet is. Óriási élmény mikor egy ászana felvétele már sokkal könnyebben megy, mint az elején. Érzed, hogy fejlődsz.  Az első jóga órámon igen csak megterhelő volt az ászanák 4-5 légzésig való kitartása. Akkoriban izomzatilag sokkal gyengébb voltam. Az ülő munka megtette a hatását, az egyenesen ülés és járás is  problémákat okozott. Szörnyű volt a tartásom és a kiállásom. Nehezítette a dolgom, hogy a jobb csuklómon korábban a  megerőltetéstől megjelent egy elég nagy göb. Kezdetben a tenyér támaszos ászanáknál nehezen boldogultam, mert fájt a csuklóm, de tudtam, hogy nem akarok műtétet, így erőltettem. Egyre tovább sikerült kitartani magam és a fájdalom is csökkent, majd azt vettem észre, hogy a csomó visszahúzódott. Azóta sem jött vissza. Ezért is nagyon hálás vagyok a jógának.