Zenit masszázs
Fókuszban a fej és a kezelésben hozzá tartozó területek: has-mellkas-nyak-vállak-karok-
“A fej az emberi test fővárosa, és az összes Yin & Yang meridián egyesülése.”
Idézet a Sárga Császár Belgyógyászati Könyvéből (kínai gyógyászat legkorábbi könyve)
A fej gyógyászatbeli és egészségügyi szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A testen legfelsőbb és központi helyet foglal el, és a minden egyes személyre jellemző Tudati, Lelki és Fizikai egyedi sajátosságok székhelye is egyben.
Modern társadalmunk mindennapos panasza a nyak és tarkótáji feszültség, amit kísérhet fejfájás, súlyosabb esetben migrén is.
Az energia testünk azon részébe vándorol, amelyiket intenzíven használjuk, ezért a túl sok gondolatiság, – agyalás közben többlet energia kerül a vállakba, a nyakba és a fejbe. Ezek a gondolatok általában visszatérők és mint egy mókuskerékben hajtjuk őket.
Gondolataink minősége szintén az arcunkra van írva.
A hosszabb ideje fennálló feszültség a nyak hátsó részében blokkolja az energiaáramlást fej és test között. Testi tünetként megjelenhet a már említett fejfájás mellett szem, fül és állkapocs környéki problémaként. Elindul egy úgynevezett bezáródási folyamat ( ami mögött gyakran a nehézséggel való találkozás konfliktusa áll ), ugyanis annak érdekében, hogy gondolataink kapcsolódni tudjanak érzéseinkkel és cselekedeteinkkel, szabad áramlást kell biztosítani a fej, mellkas és has között.
Ezzel a kezelésemmel szeretném felhívni a figyelmet a gondolatainkból adódó érzelmeinkre, és ezen együttes hatására létrejövő cselekedeteink tudatos ápolásának fontosságára, a hozzájuk kapcsolódó területek masszázzsal történő harmonizálására.
A Zenit masszázs rendkívül kellemes. Pihentet, lazít, fájdalmat csillapít, enyhíti a stresszt, szorongást, a kisebb fokú depressziót , fokozza a szellemi képességeket- letisztult gondolkodást, jobb koncentrációt tesz lehetővé , felfrissít, érzelmeket szabadít fel, méregtelenít, fokozza az endorfinok, azaz a “boldogsághormonok” termelődését, mélyebb, nyugodtabb alvást biztosít és rendszeres alkalmazásával igen jó hatások, tartós eredmények érhetők el a fent említetteknek megfelelően.
Olajos testmasszázs, illóolajok és speciális masszázs segédeszközök használatával kiegészítve, mini hangfürdővel
Ellenjavallatok:
Láz, gyuladásos állapot, friss fej-, nyaksérülés, zúzódás, fejbőr és bőrbetegség, fertőzés, ízületi gyulladás a gerinc felső részén, visszértágulat, korábbi trombózis, embólia, epilepszia
Egyéb fontos tudnivalók:
-a kezelés alkalmával csak a kliens és én vagyunk jelen.
-a bejelentkezés után a szolgáltatás abban az esetben érvényesül, ha a szolgáltatási díj 50%-a előlegként kifizetésre kerül. Ezt a befizetett összeget lemondás esetén nem áll módomban visszaadni, időpontot módosítani egyszer lehetséges.
-amennyiben a kliens nem jelenik meg a kitűzött időpontban, a kezelés megtartottnak minősül, utólag nem módosítható másik időpontra.
-a megbeszélt kezelési időpontnál a késés beleszámít a kezelési időbe.
-amennyiben a késés meghaladja a kezelési idő 50%-át, a kezelés megtartottnak minősül.
-a szerhasználó, pszichiátriai kezelés alatt álló és / vagy gyógyszeresen kezelt pszichoterápiában részt vevő, illetőleg nem diagnosztizált, de érzékelhetően mentális problémával küzdő egyént nem áll módomban fogadni. A kompetencia és a személyes határaimat tartom, ezért abban az esetben, ha a leírtakat észlelem vagy tudomásomra jut, a kezelést jogomban áll megszakítani és a befizetett előleg ebben az esetben sem jár vissza.
Náluk foglalhatod: