Köpölyözés



Ahol fájdalom van, ott a természet káros anyagokat halmoz fel, amelyek ki akarnak ürülni a szervezetből. Ha a természet nem képes ezt a folyamatot végrehajtani, az orvosnak meg kell nyitnia a testfelületet a beteg testrészen, így a fájdalom és a betegség csakhamar meggyógyul.” (Paracelsus 1493–1541)

A köpölyözés ma reneszánszát éli Európában, de már számos ősi kultúrában is alkalmazták évszázadokkal ezelőtt. Kínában, Görögországban, de még Perzsiában is köpölyöztek és ahogy a kínai közmondás mondja, a köpölyözés a betegségek felét gyógyítja. Annakidején még szarv, bambusz, kerámia, vagy üveg köpölyöket használtak, mára tovább fejlesztve ezt a technikát elsősorban műanyagból, szilikonból, gumiból készítik.Olyannyira elterjedt és népszerű lett a köpöly használata, hogy egyes országokban klinikákon, intenzív osztályokon, valamint műtétek után is alkalmazzák, hogy felgyorsítsák a gyógyulást és csökkentsék a műtéttel járó fájdalmakat és mellékhatásokat. Mindemellett nagyon népszerű az alakformálás területén is.

Hogyan működik a köpöly?Amikor egy sérülés, műtéti heg, túlzott megterhelés vagy épp a mozgáshiány miatt romlik egy testrész vérkeringése, a korlátozott vérellátás miatt hiányt szenved az érintett terület oxigén- és tápanyag-ellátottsága. A képződött anyagcsere-végtermékek, a salakanyagok lassabban, vagy egyáltalán nem szállítódnak el. A felhalmozódott salakanyagok lerakódnak a kötőszövetekben – ez jelentkezhet fájdalom, izomcsomók, letapadások, mozgásbeszűkülés formájában. A megfelelően működő kötőszövetek nem csak a mozgáshoz elengedhetetlenek, hanem az egészséges immunrendszerhez is. A jó immunrendszer biztosítja a hosszú, minőségi életet.

Köpölyözéskor a bőrre helyezzük ezt a harang alakú eszközt és adott módszerrel vákuumothozunk létre benne. A köpöly felhelyezésekor a benne levő vákuum hatására megemeli a bőr. Alatta mozgásba hozzuk az izmokat, így a kötőszöveti rétegek szétválnak egymástól és megindul a hatékony vér- és nyirokkeringés a rétegek között. A köpöly hatására minimum 4x- re nő a lokális anyagcsere serkentés nem csak a sérült-pangó szövetekben, hanem az egészségesekben is. Javul a sejtek oxigénellátása és anyagcseréje. A felszabadult méreganyagok a májon és a vesén keresztül a vizelettel, vagy a széklettel távoznak a szervezetből. Ezért is fontos a köpölyözés után megfelelő mennyiségű jó minőségű víz fogyasztása, hogy segítse és gyorsítsa a méreganyagok távozását a szervezetből.

A köpölyt nem csak a kötőszöveti elváltozások kezelésére, hanem diagnosztizálásra is lehet használni. A gerinc mentén 15 percre felhelyezett köpölyök az általuk kiváltott színelváltozással jelzik a terapeuta számára azt, hogy az adott szegmenshez tartozó szervekben és izmokban lehet-e bármilyen kóros elváltozás. Ha egy szerv megbetegszik, színelváltozással jelzi a köpölyözés során.

A köpölyözésnek maradhatnak a bőrön látható nyomai, melyek a kezelés időtartamától függően változnak. Egy villámköpölyözés során, amikor is 1-2 percig marad fent a köpöly a testen, majd leszedjük – ennek nyoma a kezelést követően 1-2 órán belül maradéktalanul elmúlik. Ezt a kezelést elsősorban kisgyermekeknél, vagy idős személyeknél használjuk.A leglátványosabb szín-nyomot a nyúvasztás hagyja, mely az egyik legdrasztikusabb köpöly- terápia. Ekkor csak egy köpöllyel dolgozunk a gerinc mentén, az olajos bőrfelületen csúsztatjuk a poharat. Így a vákuum és a csúsztatás hatására nagy területen erős, pontszerű szövetközi bevérzések lehetnek, melyek 6-8 napon belül felszívódnak, de ezalatt is kifejtik gyógyító, immunerősítő hatásukat.

Egy átlagos köpöly terápia történhet szárazon, vagy nedvesen. Ez attól függ, hogy a terapeuta melyik megoldást találja a legeredményesebbnek a vendég panaszainak figyelembe vételével. A nedves terápiánál olajat, vagy hatóanyagos krémet használunk – ezzel is fokozva a kezelés eredményességét. Ezek nyomai rendszerint 1-3 nap alatt nyomtalanul eltűnnek.

A köpölyterápia előnyei: 

  • egyszerű, olcsó és széles körben alkalmazható,  
  • hatása gyors és tartós,
  • nincs mellékhatása,
  • növeli a szervezet ellen állóképességét.

Kifejezetten ajánljuk a következő panaszokra:

  • Normalizálja bőrfunkciókat (száraz bőr, ekcéma, fokozott faggyútermelés, fokozott izzadékonyság esetén
  • Klimax tüneteinek enyhítése
  • Periféria keringésének javítása (hideg láb, cukorbetegek lábsérülései stb.)
  • Traumák utáni bőrregeneráció – hegek, sérülések, sebek kezelése
  • Mobilizálásra – mobilon tartásra
  • Izomfájdalmakra, fájó izomcsomókra, trigger-pontokra
  • Érzékeny vendégeknek, akiknek fáj, ha a hátán erősen megnyomjuk a fájó pontokat – köpöllyel gyönyörűen megdolgozhatók ezek a részek.
  • Beszűkült, kötött izmokra
  •  Hegek kezelésére
  •  Törött, gipszelt végtagok kezelésénél – a gyógyulási idő lerövidítésére
  •  Cukorbetegeknek sérült bőrfelületek gyógyulásának segítésére
  •  Izületi fájdalmakra
  •  Immunfolyamatok javítására
  •  Mozgáshiány által keletkezett fájdalmakra

Mikor nem ajánlott a köpöly használata:

  • Bőrdaganat esetén,
  • magas láz esetén,
  • fejen, arcon, a szív felett és közvetlen közelében, 
  • nagyfokú szívelégtelenségnél,
  • vérzékeny betegeknél, menstruáció alatt,
  • erősen vegetatív, labilis betegnél,
  • nagyon legyengült állapotú betegnél,
  • heveny fertőző betegség esetén,
  • áldott állapotban a has és derék tájékánál,
  • ahol korábbi moxázás, köpölyözés nyomai még láthatóak,
  • gyomorfekély és TBC esetén.

A kezelések gyakorisága függ a betegség jellegétől és stádiumától. Általában akkor ismételhető, ha az előző nyomai már eltűntek. Megelőzésként félévente vagy évente 8–10 kezelésből álló kúra ajánlott.

 

Náluk foglalhatod: