MET – „Muscle Effect Therapy”

A MET érintésterápia.

„Szavak nélkül, anatómiailag pontos és könnyű érintés útján hat, mely a test fizikai feszültségének megváltozását eredményezi.” Tömör Elisabeth

A könnyed érintés ellazítja az izmokat, ellazítja a testet. A fizikai feszültség elengedésével lelki terheink is oldódnak, elengedésre kerülnek. Hiszem, hogy a MET érintése által képesek vagyunk letenni cipelt terheinket és lelkünk minden fájdalma feloldható, hiszen ha feloldjuk lelkünk fájdalmát, testünk is gyógyulni fog.

A módszert az ír származású Bobby MacLaughlin dolgozta ki, aki sok éven át mérnökként dolgozott, majd a megfeszített munkatempó és stressz miatt eljött az a pont az életében, amikor váltania kellett, hogy életben maradjon. Több alternatív módszert elsajátított (Esalen masszázs, Feldenkrais, Alexander masszázs, Deep Tissue…) és alkalmazott terapeutaként. Munkája során megfigyelte, hogy az általa alkalmazott módszerek mely elemei működnek jól és melyek kevésbé. A jól működő elemek kiválogatásának és a széleskörű gyakorlati tapasztalatainak szintéziséből született a MET.

Bobby szavaival kifejezve: „ A könnyű érintés fizikai információt juttat el a testbe, amit a kliens teljesen szabadon elfogadhat vagy elutasíthat. A terapeuta nem próbál változást kikényszeríteni. Ez a szelíd megközelítési mód lehetővé teszi, hogy valaki a nehéz vagy félelmetes emlékeket biztonságos módon dolgozza fel, kis részletekben, keveset egy adott idő alatt, hogy ne legyen túlterhelve a múlt traumatikus emlékeivel.”

A MET kezelés időtartama kb. 60 perc, ami az alábbiak szerint épül fel:

– állapotfelmérés

– vizuális állapotfelmérés és testtudatosítást segítő gyakorlatok

– MET munka (a kliens lefekszik és a terápia szempontjából meghatározott izmok könnyed érintése

történik pontos anatómiai elhelyezkedésük szerint)

– testtudatosítást segítő gyakorlatok

A MET kezelések hatása folyamatosan tart és egymásra épül. Akár már egy találkozás is eredményt hozhat, de többre is szükség lehet, attól függően, hogy milyen jellegű a probléma és mennyi ideje tart. Ez fogja meghatározni hány alkalom szükséges a kívánt eredmény eléréséhez.

Mely problémák esetében alkalmazható a MET:

– munkával kapcsolatos stressz

– pánikbetegségek

– szexuális zavarok

– vázizom problémák, isiász, hátfájás, testi fenyítés okozta lelki és fizikai traumák oldása

– gyermekkorban elszenvedett szexuális visszaélés felnőttkori kezelése

– bármilyen stressz eredetű pszichoszomatikus betegség

– depresszió, önértékelési problémák

– fizikai teljesítőképesség javítása, főleg sportban

– gyorsabb gyógyulás, sérülések utáni rehabilitáció

– légzési nehézségek, asztma

– várandósság (problémák oldása, és szülésre való felkészülés)

– alvászavarok

– elakadt élethelyzetek

– érzelmi válság

Gyere el, tapasztald meg a szavak nélküli érintés csodáját.

 

 

Náluk foglalhatod: